palmtrees in walakiri beach sumba

Egy anya és kicsi lánya kalandjai Szumba szigetén

Kalandtúra Szumba szigetén… így is lehet utazni gyerekkel…

Szumba az Indonéz szigetvilág része, kétszer akkora mint Bali, mégis jóval kevesebben lakják, és sokkal, de sokkal kevesebben látogatják meg. Amolyan érintetlen paradicsom érzés, igazi felfedezés érzés.

A tengerpart ahol csak az ócán és te vagy…

A kicsi lányommal (8 éve hívom így, de lehet marad ez örökké) már nagy izgalommal vártuk, hogy Baliról egy új sziget felfedezésére indulhassunk. A repülőgépünk kis mérete már kívülről is jelezte, hogy nem egy közkedvelt túristadesztinációra igyekszünk, aztán amikor beléptünk, rájöttünk, hogy ez egy igazi helyi járat, meglepődve néztek minket mit keresünk itt, persze akkor lepődtek meg igazán, amikor indonézül kértem segítséget a hátizsákunk elhelyezéséhez. :)

Egy rövid, és kényelmes repülés után le is szálltunk életem legkisebb repülőterén, Waingapu, Szumba szigete. Állítólag nemrég kerítették körbe, előtte hatalmas szirénák jelezték a helyi lakosságnak, hogy hajtsák le az állataikat a területről, mert repülőgép érkezik. Imádtam, hogy a gépből való kilépéstől 1 perc sem telt el a teljes repülőtér elhagyásáig…

Hello Szumba, megjöttünk!

Szippantottunk egy nagyot a szumbai levegőből, és az izgalom, ami eddig volt bennünk fokózódott, egymásra néztünk a lányommal, és már a nevetésüket se tudtuk visszafojtani. Juhéjjj… jöjjenek az új kalandok!

Kicsit megkönyítette a dolgunkat, hogy barátaink jöttek értünk, szállásunk is náluk volt, a tengerparton egy házikóban, ami kívülről pont úgy nézett ki, mint a tradicionális szumbai házak, ezt különösen imádtuk mindketten.

Mangrove fák a tengerben – Walakiri beach

Első útunk Szumbán is a tengerpartra vezetett, ez már valahogy így marad, amikor Balira megérkezem Magyarországról, akkor is mindig a tengerhez visz a lábam, látnom kell, hív. Irány a part… a szomszédos partot vettük célba, mert ott van egy halas warung (helyi étterem), és már igazán ideje volt némi tápanyagbevitelnek… irány Walakiri… csodaszép partszakasz… fehér homok, türkiz tenger, és egy kis mangrove, no meg dekorációnak pár kókuszpálma… csak álltam ott, és szívtam magamba a színeket és formákat… a gyerekek persze bevetették magukat a tengerbe, így nekem sem maradt más választásom, bokáig érő türkiz vízben lépkedtünk a fehér homokon, hogy ne lépjünk rá a tengeri csillagokra… kincseket kerestük, titkos helyet találtunk, homokszigetet foglaltunk… nevettünk.

Kincskeresés Walakiri beachen

A szumbai szállásunkra visszaérve még maradt annyi időm, hogy az ottani partszakaszra lemenjek egy naplementés meditációra… elképesztő volt… a tenger és én… senki más… az emberi civilizációra csak pár halászcsónak emlékeztetett… jó volt egyedül lenni a természettel, jó volt beszívni minden rezdülését, és jó volt kifujni, továbbárasztani, jó volt eggyé válni vele… először eggyé váltam a kiszáradt fatörzzsel, ahogy végigsimítottam, aztán a homokkal a talpam alatt, azon keresztül a vízzel, ami mosta a partot, és az éggel, amely kupolaként borult fölénk…

Egyes egyedül a parton…

Ez egy gyönyörű nap volt…

A következő napokat még írom… kisvártatva érkezik…

Tervezem, hogy hamarosan megyünk csapatostul Szumbára is, de előtte mindenképpen Balit is fel kell fedezned, ha még nem jártál. Gyere velem Balira!

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük