DETOX UTAZÁS – 6. NAP

Detox Napló

6. Nap – Vasárnap – szépségápolásról

Reggel, ahogy már szokásos, jóga és meditáció, majd egy nagy adag citromos viz 2 nagy pohárral egymás után, egy harmadikkal kicsit később. A nap étkezése is a korábbi napoknak megfelelően alakul 11 óra körül egy nagy adag zöld turmix, és 3-4 óra körül egy óriássaláta, ezúttal isteni szezámos öntettel. A saláta tényleg annyi, hogy belefáradtam mire megettem. Már több napja a délutáni saláta után már nem is voltam éhes, nem is ettem.

friss saláta

A napot gyorsan elintéztem, most egy kicsit a napi rutinra szeretnék koncentrálni, főképp szépségápolási oldalról.

Szépségápolás

A fogmosásba belekezdtem már, említettem, hogy érdemes napjában többször is megejteni, mert gyorsan tisztul a szervezet, és a fogainkon gyorsabban lerakódik a lepedék is. Az sem mindegy, hogy mivel mosunk fogat. Mindenképpen valami tiszta és természetes fogápolási terméket javasolok. Az én tapasztalataim alapján a sóval, szegfűszegporral vegyített szódabikarbóna, pillanatok alatt gyönyörűen megtisztítja a fogakat a lepedéktől. Csak nagyon kevés kell belőle, egy icipici a nedves fogkefe hegyére. A másik, amivel nagyon szeretek fogat mosni az a teafa illóolaj közvetlenül a fogkefére cseppentve. Itt is csak nagyon kevés kell, fél 1 csepp, és nagyon fontos, hogy magas tisztaságú illóolaj legyen!!!

nyelvkaparó

A másik szuper eszköz a nyelvkaparó, amivel reggelente, méregtelenítés alatt akár többször, is a nyelvedről lehúzod a lerakódott méreganyagokat, ezzel elősegíted, hogy ne kerüljön vissza a szervezetbe a nyállal, hanem egyből kiürülhessen, azzal legalább már nincs fealadat.

Tusolás, fürdés előtt javasolt egy úgynevezett nyirokműködést serkentő kefés bőrdörzsölés. Ezt úgy hajtom végre, hogy egy fürdőkefét használva a boka belső oldalán elkezdem és körkörös határozott mozdulatokkal haladok felfelé, majd a combnál kimegyek a külső oldalra és azt is jól átdörzsölöm. Ugyanezt megcsinálom a kezekkel is a beslő oldalon indítva, majd kívül befejezve. Végül a törzset is átdörzsölöm először a hasi mellkasi rászt, végül a hátat. Ez megindítja a keringést, amit egy jó fürdő folytat. A fürdőbe tehetünk sót, persze nem a klasszikus adalékos konyhait, hanem himalája sót, vagy valamilyen adalékmentes tiszta sót. Illóolajkkal is turbózhatjuk a hatását. A kakukkfű nagyon jó méregtelenítő, de a citrusok is jók ilyenkor a keringés további fokozására.

só a fürdőbe

Fontos, hogy fürdés közben sak természetes tisztálkodószereket használjunk, szappant, sampont. Ennek oka teljesen egyszerű, a bőrünk az a szervünk amely a legnagyobb felülettel rendelkezik, és ami rá kerül, jellemzően be is kerül a szervezetbe. Nem szeretnénk, hogy amíg ennyire odafigyelünk a táplálkozásra addig a bőrünkön keresztül méreganyagok garmadát vigyünk be a szervezetbe. A szappannál érdemes végignézni az összetevőket, hogy még pálmazsír se legyen benne. Sampon a legnehezebb dió, én már majdnem mindenfajta biosampont kipróbáltam, de a habzó változatok mind erősen szárítják a hajat, eddig talán a mosódió por, vagy másnéven reetha por vált be a legjobban, ezt az ayurvedikus szépségápolás használja. A reetha por hátránya, hogy használat előtt forró vizben kell feloldani, és várni kell vele, ráadásul meg kell tanulni használni, mert nagyon csípi a szemet. Hajpakolást én inkább a méregtelenítést követően készítek, akkor viszont mindenképp, mert a méregtelenítés alatt nekem jellemzően szárazabb a bőröm is és a hajam is. Szeretem rá használni az argánolajat, kemiri olajat, kókuszolajat, és az aloe vera levet.

A fürdés után eddig minden egyes alkalommal a Detox olajat használtam, ami tényleg a nap fénypontja volt, aromája belengett, és velem maradt még lefekvéskor is, a méretelenítést elősegítette, de ugyanakkor nyugalmat is hozott. Ma pont kimaradt, mert elfogyott (és lusti voltam lemenni egy új üvegért a laborba), ugyanis már jóval korábban a méregtelenítő kúra előtt elkezdtem használni, amolyan ráhangolódásképpen. Már akkor megfigyeltem méregtelenítő és bőrfeszesítő hatását, most különösen jól esik testnek és léleknek. Hogyan használom? Cseppentek a tenyerembe és határozott mazzsázsmozdulatokkal beledolgozom a comba, popsiba, vádliba, nagyon jól esik vele a hasi rész masszírozása is, és kicsit feljebb is jól jön a feszesség érdekében.

A bejegyzésbe csatolok egy videot, amit Kertész Kriszta green beauty blogger készített miközben a Detox olajat használta, azaz nem az én szellemi termékem, és nem is az én combom, de rendkívül hasznos.

Ha még volt rá egy kis idő, akkor a Detox olajjal a talpamat is megmasszíroztam, szépen átdolgoztam, ez is kiválóan serkenti a méregtelenítést, ha valahol érzékelsz keményedést, vagy csomófélét, esetleg fájdalmat, azt érdemes megnézni ez vajon melyik szerv pontja a talpon, mert annak a regenárálására ható gyógynövényeket, illóolajokat ezen felül is beveheted a kúra napi rutinjába, mondjuk gyógyteaként vagy a fürdővízbe.

A másik fontos szépségtényező a lélek méregtelenítése, ettől hatásosabb fiatalítás nem is létezik, de erről majd egy másik bejegyzésben.

0 hozzászólások

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük