palmtrees in walakiri beach sumba

Egy anya és kicsi lánya kalandjai Szumba szigetén

Kalandtúra Szumba szigetén… így is lehet utazni gyerekkel…

Szumba az Indonéz szigetvilág része, kétszer akkora mint Bali, mégis jóval kevesebben lakják, és sokkal, de sokkal kevesebben látogatják meg. Amolyan érintetlen paradicsom érzés, igazi felfedezés érzés.

A tengerpart ahol csak az ócán és te vagy…

A kicsi lányommal (8 éve hívom így, de lehet marad ez örökké) már nagy izgalommal vártuk, hogy Baliról egy új sziget felfedezésére indulhassunk. A repülőgépünk kis mérete már kívülről is jelezte, hogy nem egy közkedvelt túristadesztinációra igyekszünk, aztán amikor beléptünk, rájöttünk, hogy ez egy igazi helyi járat, meglepődve néztek minket mit keresünk itt, persze akkor lepődtek meg igazán, amikor indonézül kértem segítséget a hátizsákunk elhelyezéséhez. :)

Egy rövid, és kényelmes repülés után le is szálltunk életem legkisebb repülőterén, Waingapu, Szumba szigete. Állítólag nemrég kerítették körbe, előtte hatalmas szirénák jelezték a helyi lakosságnak, hogy hajtsák le az állataikat a területről, mert repülőgép érkezik. Imádtam, hogy a gépből való kilépéstől 1 perc sem telt el a teljes repülőtér elhagyásáig…

Hello Szumba, megjöttünk!

Szippantottunk egy nagyot a szumbai levegőből, és az izgalom, ami eddig volt bennünk fokózódott, egymásra néztünk a lányommal, és már a nevetésüket se tudtuk visszafojtani. Juhéjjj… jöjjenek az új kalandok!

Kicsit megkönyítette a dolgunkat, hogy barátaink jöttek értünk, szállásunk is náluk volt, a tengerparton egy házikóban, ami kívülről pont úgy nézett ki, mint a tradicionális szumbai házak, ezt különösen imádtuk mindketten.

Mangrove fák a tengerben – Walakiri beach

Első útunk Szumbán is a tengerpartra vezetett, ez már valahogy így marad, amikor Balira megérkezem Magyarországról, akkor is mindig a tengerhez visz a lábam, látnom kell, hív. Irány a part… a szomszédos partot vettük célba, mert ott van egy halas warung (helyi étterem), és már igazán ideje volt némi tápanyagbevitelnek… irány Walakiri… csodaszép partszakasz… fehér homok, türkiz tenger, és egy kis mangrove, no meg dekorációnak pár kókuszpálma… csak álltam ott, és szívtam magamba a színeket és formákat… a gyerekek persze bevetették magukat a tengerbe, így nekem sem maradt más választásom, bokáig érő türkiz vízben lépkedtünk a fehér homokon, hogy ne lépjünk rá a tengeri csillagokra… kincseket kerestük, titkos helyet találtunk, homokszigetet foglaltunk… nevettünk.

Kincskeresés Walakiri beachen

A szumbai szállásunkra visszaérve még maradt annyi időm, hogy az ottani partszakaszra lemenjek egy naplementés meditációra… elképesztő volt… a tenger és én… senki más… az emberi civilizációra csak pár halászcsónak emlékeztetett… jó volt egyedül lenni a természettel, jó volt beszívni minden rezdülését, és jó volt kifujni, továbbárasztani, jó volt eggyé válni vele… először eggyé váltam a kiszáradt fatörzzsel, ahogy végigsimítottam, aztán a homokkal a talpam alatt, azon keresztül a vízzel, ami mosta a partot, és az éggel, amely kupolaként borult fölénk…

Egyes egyedül a parton…

Ez egy gyönyörű nap volt…

A következő napokat még írom… kisvártatva érkezik…

Tervezem, hogy hamarosan megyünk csapatostul Szumbára is, de előtte mindenképpen Balit is fel kell fedezned, ha még nem jártál. Gyere velem Balira!

Bali vízesés

Bali út – A búcsú

Bali vízesés

Fotó: Molnár Péter – Bali út november

Bali, az út, ami visszavisz önmagadhoz – A búcsú

Küldetés teljesítve…

 

Már több, mint két hét eltelt, hogy elbúcsúztattam a reptéren azt a sok különleges embert, lelket, utat, akik eljöttek velem Balira. Mégis érzem még az ölelések melegét, a szívem túlcsorduló örömét, ahogy a szemekből olvasom a hálát. Itt lüktet a szívemben az öröm, az érzés, hogy teljesítettem a küldetésem. Elmondhatatlanul boldog vagyok. Sikerült, amit szerettem volna. Megmutattam Balit, ahogy én szeretem, az óceán türkizét, a fehér homokot, a dzsungel mélyét, a rizsteraszok zöldjét, és mindeközben minden lépéssel közelebb kerültünk egymáshoz és önmagunkhoz.

Megtisztulás

Fotó: Molnár Péter – Bali út november

Gyönyörű volt látni, ahogy sok különböző személyiség, stílus hogy hangolódott össze egy igazi csoporttá, közösséggé a közösen megélt élmények hatására. Bali összekötött minket, egy életre. Összekötnek a közös emlékek, az együttnevetés, a közös fényképek, amit újra és újra megnézünk, hogy felelevenítsük a pillanatot. Összekötnek minket azok a pillanatok is, amelyek a saját útunkon nem voltak könnyűek: az elengedés, a kilégzés, a gyógyulás, amit mind mind Balitól kaptunk. Szavakkal leírhatatlan tapasztalás, ahogy az egyikünknek jött egy hullámvölgy, és mindig belépett valaki mellé, aki mankót nyújtott, aki átsegítette, egységgé váltunk.

a dzsungelbe vezető út

Fotó: Molnár Péter – Bali út november

Én mentem elől, mert én ismerem az utat, az ösvényt Balin. Ismerem a lélek világának sok oldalát, segítek, de mindenkinek magának kellett végigmenni a saját útján. Fontos a szabadság, az egyéni tapasztalatokon át megszerezett bölcsesség, amikor nem elméből megérted, mert valaki elmondta, te felfogtad és azt hiszed, hogy már tudod, hanem amikor a megértés a szívben születik meg, és onnan már nem hiszed hogy tudod, hanem csak tudod zsigerből, mélyről.  Ehhez te kellesz, az, hogy rálépj, és végigmenj az úton, kell a te befogadásod, a megengedésed és elengedésed, a te transzformációd. Büszke vagyok a novemberi csoportra, mert ráléptek az útra, és beengedték a tapasztalást, megnyíltak a lehetőségeknek amiben Bali segíteni tud.  Lehet, hogy a mély megértéshez kell még idő, de az is meg fog érkezni, ebben biztos vagyok.  Bali és én, mi együtt teljesítettük a küldetésünket, és ez határtalan boldogsággal tölt el.

Elgondokodtam, hogy vajon ezt a csodát az ember átélheti-e – én átélhetem-e – újra meg újra, vagy csak egyszer lehetséges. Egyetlen egy ilyen út lehetett? Egyszeri, és megismételhetetlen? Aztán eszembe jutottak a vászolyi hajnalok, amikor a ház ablakából néztem ahogy a nap felbukkan a horizonton, néztem 6 éven át szinte minden reggel, és a csoda az év mind a 365 napján  megismétlődött. Mindig más volt egy kicsit, az évszakok változtak, az érzés bennem változott, de kivétel nélkül minden nap áthatott a csoda varázslata. Ilyen lesz ez is, minden csoport más lesz, minden út egyszeri lesz és megismételhetetlen, de mindet át fogja hatni a csoda varázslata, amit mi együtt Bali és én szívből adhatunk.

Bali út vélemények

Bali

Bali út