Közös naplemente...

Anyává válás útja egy messzi trópusi szigeten….

Már régóta “papírra” szeretném vetni, valahogy kikívánkozik belőlem, de bevallom sokszor megtorpantam, mert annyi heves vita alakult ki a kórház és orvos nélküli szülés kapcsán, és nem vita tárgya szeretnék lenni, csak a leendő anyákat szeretném inspirálni, hogy hallgassanak a belső hangjukra, mert náluk senki, de senki nem tudja jobban mi jó nekik.

A buja dzsungel

Ott állok Balin a tengerparton, nézem a naplementét, magába szív a természet lenyűgüző és mindennap ismétlődő isteni színjátéka. A szívem mégis aggódással teli, nem is tudom mi vár pontosan rám, de azt tudom hogy itt valaminek vége, valami új jön, amit még fel sem fogtam. Vége a felszabadult lányságomnak, lehet, hogy egy új élet fejlődik bennem. Azon tűnödöm, hogy vajon meddig tudom még meglovagolni a hullámokat, hogy a szörfdeszka ne nyomja a pocakomat. Abba bele sem merek gondolni, hogy mi lesz egyáltalán velem, velünk. Pár napja mondtam fel a jól fizető magyar állásomat, hogy meghosszabbítsam a szabadságomat, hogy még egy kicsit világot lássak, kalandozzak, utazzak, hullámokat lovagoljak meg, hogy megvalósítsam, amiről évek óta álmodtam az íróasztal mögött. Ennek vége, a teszt pozitív. Kicsit ragaszkodom hozzá, nehezen engedem, sajnálom is magam, de a szívem ezerrel ver az izgatottságtól, majd kiugrik a helyéről örömében, most komolyan, ott bennem egy új élet, anya leszek?! Ő átölel, és megnyugszom, ott van mellettem, minden rendben van.

Az isteni színjáték…

Pozitív gyermeki lelkesedéssel és kritikus női hiúsággal felváltva figyelem a testem alakulását, most akkor biztos vagy mégsem. Elmesélem egy barátnőmnek, mondja, “gyere”, motorra pattanunk. A következő percben ott állok egy kapuban a feliraton az áll “Bumi Sehat” (Egészséges föld) az érzés jó. Ránézek a barátnőmre, hogy hol vagyunk, miközben elindulunk be a kapun azt magyarázza, hogy Robin kezeiben jó helyen leszek. De ki az a Robin?

Ő Robin https://youtu.be/RLtpPXqG6W8

Bent nagy a nyüzsgés, népes balinéz családok várnak izgatottan több új jövevényre is, elkap a csoda érzése, csak annyit fogok fel a barátnőm mondókájából, hogy Robin nagy tiszteleben álló szülésznő vagy dúla (mai napig nem tudom ez a két fogalom hogyan áll egymással). Két szülőszoba között elkapjuk Robint, látszik hogy siet, mert minden a feje tetején áll, de mégis nyugalom árad belőle. Váltunk pár szót, a szemembe néz, és engem is áthat a belőle áradó nyugalom, és szinte átölel a szeretete. Tudom, hogy jó helyen vagyok. Pillanatok alatt kikérdez, és ellát pár hasznos tanáccsal, ő mindent tud a szülésről, én semmit, iszom minden szavát. Kitűzi a következő időpontot, amikor jönnöm kell, és elviharzik, mert épp megindult a következő szülés. Én ott maradok a bizonyossággal, már nincs kétely. Ugyan némileg csalódott vagyok, hogy semmi orvosiasnak ható vizsgálat nem volt a kérdésben, de a bizonyosság itt van velem. Anya leszek. Elfogadtam, és örülök minden sejtemmel.

Robinnal és édesanyámmal a Bumi Sehat központban…

Robin a következő találkozásunk alkalmával részletesen kivizsgál, a leggyönyürűbb pillanat, amikor még mielőtt hozzámérne szertartásosan köszönti a bennem fejlődő életet, őt szólítja meg, köszön neki, majd finoman lágyan de tapasztalt és határozott mozdulatokkal kitapogatja a pocaklakót. Szavakba sem tudom önteni mennyire hálás vagyok ezért, főként hogy emlékeimben felrémlett egy-egy nőgyógyászati vizsgálat rettenetes és tehetetlen élménye. Különleges pillanatok ezek a Robinnal töltött pillanatok.

A mindennapokat aktívan töltöm, jógával indítok az óceán parton, és közben igyekszem felkészülni arra, amire nem lehet. 3 könyvet olvasok el, ezekből merítek rengeteget:

1) Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez,

2) Robin Lim: Lotus Birth, a lótusz szülésről és

3) Robin Lim: After the Baby’s Birth, azaz a gyerek születése után.

Ez utóbbi gyakorlatilag egy használati útmutató a gyerekhez születés után, rengeteg tippel természetes receptekkel, hatalmas tudásbázis, egy kincs.

Élem és élvezem Balit, majd 4 hónapos már az élet bennem, amikor le kell tennem a szörfdeszkát, “adieu” hullámok. Szomorú vagyok, korlátnak élem meg, el is határozom, hogy szülés után, amint lehet “visszamegyek a vízbe”. Szerencsére épp érkezik hozzám egy kedves otthoni barát, és rengeteg új kaland vár ránk, még Flores szigetére is eljutunk, rengeteget nevetünk.

Eldugott kis sziget Flores közelében…

Történik még valami, egyedül maradok. A két világ ami találkozott a szerelemben nem képes családdá alakulni. Fájdalom, csalódottság, önhibáztatás és rengeteg könny. Ebben is Robin segít, neki tudom először őszintén elmesélni az egészet, átölel, és odaadja az érzést, hogy nincs mit szégyellnem, legyek büszke magamra, egy csodálatos nő vagyok és egy csodálatos élet fejlődik bennem. A szüleim is sokat segítenek, mellettem vannak, mint mindig, mégha több ezer kilométer is választ el minket, érzem az erőt, amit adnak. A hugicám, a legjobb barátnőm, és a brüsszeli csajos különítmény is velem van, támogatásuk rengeteget jelent, nem is tudják mennyit. Bali is mellettem, a tenyerén hordoz, hirtelen kinyílik a világ, és rengeteg barát vesz körül gondoskodással, szeretettel. Elfogadom, megemésztem, elengedem.

Közben dolgozom a nagy álom megvalósításán, a SkinDelightot egyszer az egész világ ismerni fogja! Az élethelyzet inspirálja a legújabb olajkölteményt, hogy a bőr tágulhasson, és (innentől) az érzelmi kilengések elkerülhessenek. Minden alkalommal lélekig szippantom az illatát, és tényleg büszke és boldog vagyok.

A Batúr Vulkán környéke…

7. hónap körül járok, amikor elém kerül egy buddhista elvonulás programja, hív a program és hív a helyszín is, Bali Batúr vulkán krátere, gyönyörű vidék. Megérkezek, eligazítás, majd 10 nap csönd és meditáció, csak magammal vagyok. Hajnali 4-kor kelünk a gong hangjára, egész nap meditálunk, némi szünetekkel, amit a természetben töltök, mert csönd van. Azt érzem jó helyen vagyok, még akkor is, ha nem mindig könnyű az elém tóduló emlékekkel és saját magammal szembe nézni. Megteszem, belemegyek, és azt érzem, hogy nemcsak saját magamon segítek, hanem a bennem fejlődő életnek is könnyebb lesz. Másnak is nehéz lehet, mert egyre kevesebben vagyunk a teremben. Végigcsinálom. Nem kicsit vagyok könnyebb a végére. Hála és boldogság érzése önt el.

Naplemente 7 hónapos pocaklakóval…

Imádom az életem, a családot és a barátokat, akik körülvesznek és szeretnek, azért aki én vagyok. Imádom Balit, az óceánt, a csodálatos naplementéket, a buja természetet, az ízeket, az illatokat, az embereket.

Péntek van, már majd 9 hónap eltelt, egész álló nap motoroztam Denpasar (Bali nyüzsgő fővárosa) forgalmas utcáin, mindent elintéztem, mert a szülés előtti utolsó hetet nyugalomban akarom tölteni, a gyermek születésére koncentrálok, pozitív megerősítéseket, inspiráló szülés történeteket olvasok, szüléskönnyítő aromákat szippantok magamba. Jó terv, nem?

Szombat, egész nap ülünk a kertben a medence szélén vagy benne, rekkenő hőség, a barátaim mesélik a péntek esti buli részleteit, nevetünk. Újabb barát érkezik, viccesen bedobja, hogy idefelé útközben volt egy olyan határozott érzése, hogy én ma fogok szülni. Ezen is nevetünk, neki megérzései?! Pedig, ha akkor tudtuk volna mi jön….

Úszás közben kicsit furcsán feszül az alhasi rész, de jól esik neki az úszás az egész napos lebegés a vízben. Végülis elég sokan panaszkodnak, hogy mennyire kényelmetlen az utolsó szakasz, nekem pedig eddig semmilyen kényelmetlen érzésem nem volt. Este, mielőtt a lányok és fiúk elindulnak haza már intenzívebb egy kicsit a feszülés, majd elenged. Felhívom az ügyeletes dúlát, Erint, mondja, hogy jósló fájások lehetnek, feküdjek le aludni, és holnap reggel hívjam fel.

Kitessékelem aggódó barátaimat, hogy minden rendben, megyek aludni. Biztos, ami biztos, megkérem két barátomat, hogy figyeljék a telefont, mert lehet, hogy életbe lép az előre megbeszélt forgatókönyv.

Csinálom a gyakorlatokat négykézláb, amit Robin és Erin mutatott, a fájások erősödnek. Nincs ott senki, mégis úgy érzem mindenki velem van akit szeretek, hatalmas erőt érzek magamban. Felállok, felhívom Erint újra, hogy nem tudok aludni, mert attól sokkal intenzívebb. “Indulj el!” mondja. Végigfut a fejemben, hogy Robin még Olaszországban konferencián, lehet épp előadást tart, és anyukám is csak pár nap múlva érkezik, még nem szülhetek!! Hívom a fiúkat, kiderül, hogy két házzal arrébb egy barátunknál menetkészen várták a hívásomat, elérzékenyülök, jól esik, hogy ennyire szeretnek.

Vajúdás közben, 1 órával a lányom születése előtt

Elindulunk Ubudba, tele az autó a barátaimmal, éjfél körül érünk a Bumi Sehat szülészeti központba, ott még ketten csatlakoznak. Kapok egy szobát, amiben egy hatalmas kád van. Azt tervezem, hogy vízben érkezik meg hozzám, és a kádba szórt gyönyörű frangipani (pluméria) virágok között bukkan ki a fejecskéje. Erin megvizsgál, minden a legnagyobb rendben, még tágulni kell. Kapok egy óriáslabdát a vajúdáshoz, és hoztam a jógamatracomat is. A lányok ott vannak velem, a fiúk kint várnak. Mindent kipróbálok, de legjobban az ágy mellett való térdelés jön be, mintha imádkoznék… Az egyik barátomnál látogatóban van egy jó barátnője, aki a keresztcsontomat masszírozza, ő most a legnagyobb kincs számomra, enyhíti az intezív energiahullámokat, amik átvonulnak a testemen.

Amikor jön egy hullám, ha ellenállok fáj, irdatlanul fáj, de ha nem állok ellen, hanem hagyon, hogy átrezegjen a testemen, akkor nem érzek fájdalmat, így jobb. Hatalmas energia ami ilyenkor érkezik a testnek szokatlan, de valahogy mégsem idegen. Ahogy egyre intenzívebb lesz, egyre kisebb a kapcsolatom a külvilággal, érzékelem, de nem oda figyelek, a fókusz teljesen belül van. Erin visszajön, a balinéz asszisztensek megengedik a vizet, hogy megteljen a nagy kád. A hullámok még intenzívebbek, hihetetlen erővel törnek rám. Egyszercsak azt érzem, hogy minden erőmmel tolnom kell, ez valahogy jön magától, már szinte megkönnyebbülés. Ránézek Erinre, ennyit a kádas szülésről. Az első nyomással megtapintom a feje búbját, majd még kettő, és kinn is van Erin kezeiben, és nevet, nem felsír, hanem felnevet. Hihetetlen öröm, a könnyeim potyognak. Felsegítenek az ágyra, a hasamra teszik a kicsi jövevényt, elkúszik az anyatej forrásáig, és így hirtelen kerek lesz a világ.

Az újszülött…

Közben megérkezik hozzánk a placenta is, olyan könnyen, hogy szinte nem is emlékszem, csak a gyönyörűséges, életfára hasonlító erezete van meg élénken. A lótuszszületésről (majd egyszer erről is részletesen) olvasottak hatására, azt kérem, hogy a méhlepényt ne válasszák le a babáról. Így a köldökzsinórt sem vágják el. Van egy babám és a köldökzsinórral hozzácsatlakozva egy életfám, amit egy csodaszép a templomokban használt kosárkába teszünk. Amikor erről döntöttem azt mondtam magamnak, hogy abban a szent pillanatban, amikor azt érzem, hogy ez nekem így nem tetszik, elégetjük a zsinórt, mert azért az elmének valahogy mégiscsak furcsa ez a felállás. Most a születés pillanatában viszont ez tűnik természetesnek, erőszakosnak éreznék most bármit is elvágni vagy elégetni, így van rendben minden. Tökéletes a harmónia.

A pici lányom…

Kezdem érzékelni a külvilágot, látom az örömkönnyektől csillógó szemeket, amik körülvesznek, a barátaim átölelnek, és megköszönik, hogy részt vehettek ebben a csodában, pedig nekem kellene hálálkodnom, mert ott voltak velem, és végig erőt adtak. A tökéletes harmónia kitágul, és benne van mindenki, aki itt van a szobában, és a családom is, akik az éterben kapcsolódnak hozzánk.

Aztán szépen mindenki hazamegy. Ketten maradunk. Ott tartom a karomban, ő édesdeden alszik, én meg csak nézem és nézem, és olyan boldogságot érzek, mint még soha. Anya lettem.

Olyan pillanatok ezek, amikre mindig emlékezni fogok, amíg világ a világ.

Innentől mindig jön velem…

Végszó. Nem gondolom, hogy az én utam az egyetlen jó út, de nekem ez volt az utam, én így éreztem magam békében és biztonságban. Szerencsés vagyok, mert végigjárhattam a saját utamat. A szülés kapcsán egyetlen üzenetet szeretnék közvetíteni, hogy mindenki a saját útját kövesse! Ha az a kórház, akkor azt, ha az az otthon szülés, akkor azt! Nem az a legfontosabb, hogy mások mit mondanak, hogy mit fogad el a társadalom, hanem az, hogy az a nő, aki életet ad, biztonságban érezze magát, teljes biztonságban és szeretetben. Ha ez adott, akkor a születés ugyanúgy csoda, ha kórházi ágyon, ha otthon, ha vízben vagy bárhol máshol történik is.

 Köszönet és hála a fenti történet szereplőinek, akik segítettek hogy az én utam ilyen csodálatos legyen, és tudom, hogy ha olvassák ezeket a sorokat, hozzám hasonlóan, ők sem bírják most könnyek nélkül. Szeretlek benneteket!

2 hozzászólások
  1. Sas Gabriella
    Sas Gabriella says:

    Kedves LdIvaLLA, nagyon köszönöm, hogy megosztottad a lányod születésének útját – eddigi életem egyik legérintőbb születése volt – főleg, hogy az én életemben is lassan megtalálta helyét az új élet gondolata. Határtalan büszkeséget érezhetsz, hogy az érzéseidet hagytad beteljesülni. Sok szeretettel: Gabriella SkinDÍVAelight

    Válasz
    • Lilla
      Lilla says:

      Köszönöm Gabriella a kedves szavaid, hálás vagyok a visszajelzésedért. Csupasz és védtelen érzésem volt egy pillanatra, hogy ennyire bensőséges élményeket megosztottam, és jó látni, hogy olyan szeretettel fogadjátok ahogy megírtam. Köszönöm, hogy elmondtad. Imádom a szókreativjaidat! ❤️ Szépséges ragyogást!!!

      Válasz

Válasz

Szeretnél te is hozzászólni?
Regisztrálj ingyenesen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

4 × 4 =